Áldozatból túlélő
Kinek való ez a kurzus?
Bántalmazó, traumatizáló kapcsolatból érkezők számára nyújt hathatós segítséget a 12+1 ajándék hónapból álló önismereti, gyógyító kurzus, melyen igen komolyan dolgozunk az idegrendszerrel is, hiszen egy ilyen kapcsolat nemcsak a lelkünkben hagy nyomokat.
Ez egy három éve folyamatosan fejlődő kurzus, ahogy tanulok, igyekszem mindig naprakészen tartani, bővíteni az anyagokat.
Miért érdemes velem tartanod?
Mert a saját bőrömön tapasztaltam, hogyan lehet ebből az állapotból kikecmeregni. Ráadásul több, mint 10 éve dolgozom coachként, és legalább 30 éve foglalkozom önismerttel, pszichológiával.
Az elmúlt években kiemelten az idegrendszer helyreállításával, a traumatizált emberekkel való "bánásmóddal" foglalkozom. (Ez így fura megfogalmazás, de nem mindegy, hogyan közelíítünk meg dolgokat, pl. egy vezetett meditációt akár.)
Tudom, hogy most mennyire elkeseredett vagy, milyen kétségbeejtően reménytelennek érzed a helyzetedet!
Higgy nekem: van innét út a fény felé, sőt, sokkal tudatosabb és tartalmasabb élet vár rád, ha átverekszed magad a bogáncsokon, átmégy a sötét alagúton, mégha ez az út most végeláthatatlannak tűnik is.
Nemcsak átéltem, de évek óta megállás nélkül tanulom:
- miként lehet stabilabbá válni, hiszen a bántalmazás komoly testi és lelki tünetekkel jár, melyek nemhogy nem szűnnek meg, amikor a kapcsolat véget ér, de még fokozódnak is,
- miként lehet ebből a helyzetből a leghatékonyabban kiutat találni;
- hogyan lehet feldolgozni a kapcsolatból, valamint a származási családból hozott fájdalmas megéléseket,
- miként lehet olyan védelemre szert tenni, ami nem kizárja a többieket, hanem biztonságos kapcsolódást enged velük.
Hosszú az út a 2.0-ás életünkig, de gyere, fogd meg a kezem, engedd, hogy biztosan vezesselek!
Ez a kurzus nem éri el havonta egy coaching óradíjam árát, mégis olyan elképesztően sok, rendszerbe szedett tudást és készséget ad, hogy megkockáztatom, a havi csoportos coaching alkalmakat is kihasználva fel lehet vele épülni akár külön személyes találkozás nélkül is - írtam ezt, amikor indult a kurzus.
Mostanra kicsit átalakult, kétféle csomagot alakítottam ki, hogy azok is gyógyulhassanak, akik nem tudnak mindenben részt venni, vagy nem engedhetik meg maguknak a nagyobb beruházást (ha számolnak, egyébként ők is hamar rájöhetnek, hogy pedig érdemes).
Lejjebb írok a csomagokról.
Mi vár rád a kurzuson?
Minden hónapban egy-egy témát járunk körül, ahogyan a tartalomnál is látod.
Videós leckék és vezetett naplózási feladatok várnak, valamint bátorító hanganyagok, és zenés, vezetett meditációk, illetve szomatikus, az idegrendszer regenerálódását támogató gyakorlatok.
Ami fontos: csepegtetve kapod a feladatokat, szépen lassan nyílnak meg, mindig értesítelek e-mailben, ha új tananyag nyílt meg, hogy ne terheljük túl az idegrendszeredet. Természetesen az anyagok egymásra épülnek, így egy jól felépített folyamat részese lehetsz, nem rád ömlik random mindenféle "hasznos" dolog, ami persze rendszer nélkül csak túlterhelő lenne.
Egyébként is nagyon sok stresszkezelő gyakorlatot tanulsz, hogy az idegrendszeredet újra és újra meg tudd nyugtatni ebben a végtelenül túlingerelt állapotban.
Természetesen kiemelt fontosságú lesz a hiányok feltárása is, hogy soha többé ne légy kiszolgáltatott, hanem meg tudj adni magadnak mindent, és csak a hab legyen a tortán, ha más is kedvel.
Gyere, tarts velünk, életed egyik legizgalmasabb kalandja vár rád, a sötét alagút másik felén pedig a nap is másképp süt, és még a madarak is másképp dalolnak!
CSOMAGOK tartalma:
Klasszikus csomag:
- a felépülési kurzus (13 hónyi anyag) csöpögtetve
- ajándék 27 napos stresszkurzus: Lazulj bele az új életedbe (az első hónap közepén nyílik meg a hozzáférés)
- minden hónap első keddjén 18:00 -19:00-ig élő, online kérdezz-felelek alkalom (előre beküldött kérdésekre is válaszolok, visszanézhető felvétel készül)
Kedvezmények, melyek a kurzushoz kapcsolódnak:
Havi két klubeseményünk van:
- minden hónap első keddjén a Q&A alkalom után, 19:00–21:00-ig, valamint
- minden hónapban amelyik hétre 20-a esik, csütörtökön 19:00–21:00-ig
Ezek ugyan nem részei a csomagodnak, de bármikor tudsz jönni, alkalmanként 5 E forintért. Majd küldök erről külön értesítést, csak kérlek, iratkozz fel a marketing levelekre is.
Negyedévente egy gyakorlatias, elmélyülős workshopot tartok a felépülésnek egy-egy fontos témaköre kapcsán. Ezek a workshopok 16.000,- Ft-ba kerülnek, de aktív klasszikus tagsággal féláron vehetsz részt rajtuk.
Prémium csomag:
Minden, ami a Klasszikus csomag tartalma
+ havi két online klubesemény (hó első keddjén, és 20-ai hét csütörtökén 19:00–21:00) ingyenesen
+ negyedévente elmélyülős online workshop egy-egy fontos témakörben ingyenesen (január, április, július és október hónapban) ingyenesen
+ 3 extra kurzus a legfontosabb témákban, melyek a kurzus folyamán rendelődnek a profilodhoz:
4. hónap közepén: Juss ki a krónikus stressz körfogásából! - egyhónapos stresszkezelő kurzus
5. hónap közepén: Határok által szabadon, öthetes határhúzás kurzus
10. hónap közepén: Szabad és öntudatos - viszlát, kodependens minták, 10 hetes kurzus
Nagyon fontos: minden extra eseményről csak úgy tudlak értesíteni, ha feliratkozol beiratkozáskor a marketing célú üzenetekre is (egy extra listára kerülsz fel). Ha az általános listára kerülsz fel, akkor csak az anyagrészekhez való hozzáférésről kapsz értesítést!
Gyere, légy jobban!
Kurzus tartalom
KINTI üdvözlő videó
|
||||||
Üdv a fedélzeten, kezdj itt!
|
||||||||
|
|
|
|||||||
|
|
|
|||||||
|
|
|
|||||||
|
|
|
|||||||
|
|
|
||||
NYOMTATHATÓ anyagok
|
|
|
||||||
|
|
|
||||||
|
|
|
||||||
PDF
|
|
||||||
NÁRCISZTIKUS ABC
|
|
|
||||||
Audio
|
|
||||||
1. havi téma: Testi-lelki változások az érzelmi bántalmazó kapcsolatban
|
|
|
|||||||
|
|
|
|||||||
|
|
|
|||||||
|
|
|
|||||||
|
|
|
|||||||
|
|
|
|||||||
|
|
|
|||||||
|
|
|
|||||||
|
|
|
|||||||
|
|
|
||||||
2. havi téma: Trauma és feldolgozási módszerek
|
|
|
|||||||
|
|
|
|||||||
|
|
|
|||||||
|
|
|
|||||||
|
|
|
|||||||
|
|
|
|||||||
|
|
|
|||||||
|
|
|
|||||||
|
|
|
|||||||
|
|
|
|||||||
|
|
|
||||||
3. havi téma: Érzelemszabályozás, megnyugvás, örömtelibb élet
|
|
|
|||||||
Audio
|
|
||||||
4. havi téma - Reziliencia
|
|
|
|||||||
|
|
|
|||||||
|
|
|
|||||||
|
|
|
|||||||
|
|
|
|||||||
|
|
|
|||||||
|
|
|
|||||||
|
|
|
|||||||
|
|
|
|||||||
|
|
|
|||||||
|
|
|
|||||||
|
|
|
|||||||
Audio
|
|
||||||
5. havi téma - Határhúzás
|
|
|
|||||||
|
|
|
|||||||
|
|
|
|||||||
|
|
|
|||||||
|
|
|
|||||||
|
|
|
|||||||
|
|
|
|||||||
|
|
|
||||||
6. havi téma - Erőszakmentes kommunikáció, időgazdálkodás
|
|
|
|||||||
|
|
|
|||||||
|
|
|
|||||||
|
|
|
|||||||
|
|
|
|||||||
|
|
|
|||||||
|
|
|
|||||||
|
|
|
||||||
Audio
|
|
||||||
7. havi téma: Önismeret fogalma, fejlesztési lehetőségek
|
|
|
|||||||
|
|
|
|||||||
|
|
|
|||||||
PDF
|
|
||||||
Audio
|
|
||||||
8. havi téma: Én-állapotok, tranzakciók, játszmák
|
|
|
|||||||
|
|
|
|||||||
|
|
|
|||||||
|
|
|
|||||||
|
|
|
|||||||
|
|
|
|||||||
|
|
|
||||||
Audio
|
|
||||||
|
|
|
||||
9. havi téma: Szülői parancsok, gyerekkor
|
|
|
|||||||
|
|
|
|||||||
|
|
|
|||||||
|
|
|
|||||||
|
|
|
|||||||
|
|
|
|||||||
PDF
|
|
||||||
PDF
|
|
||||||
Audio
|
|
||||||
|
|
|
||||||
PDF
|
|
||||||
10. havi téma - A gyerekkori sebek
|
|
|
|||||||
|
|
|
|||||||
|
|
|
|||||||
|
|
|
|||||||
|
|
|
|||||||
|
|
|
|||||||
|
|
|
|||||||
|
|
|
|||||||
|
|
|
|||||||
|
|
|
|||||||
|
|
|
|||||||
|
|
|
|||||||
|
|
|
|||||||
|
|
|
|||||||
|
|
|
||||||
|
|
|
||||||
|
|
|
||||||
|
|
|
||||||
|
|
|
||||||
|
|
|
||||||
|
|
|
||||||
11. hónap - A gyerekkori sebek II.
|
|
|
|||||||
|
|
|
|||||||
|
|
|
||||||
|
|
|
||||||
|
|
|
||||||
|
|
|
||||||
|
|
|
||||||
|
|
|
||||||
|
|
|
||||||
|
|
|
||||||
|
|
|
||||||
|
|
|
||||||
|
|
|
||||||
|
|
|
||||||
12. hónap - Gyerekkori sebek III.
|
|
|
|||||||
|
|
|
|||||||
|
|
|
|||||||
|
|
|
|||||||
|
|
|
|||||||
|
|
|
|||||||
|
|
|
||||||
|
|
|
||||||
|
|
|
||||||
|
|
|
||||||
|
|
|
||||||
13. hónap - AJÁNDÉK
|
|
|
|||||||
|
|
|
|||||||
|
|
|
|||||||
|
|
|
|||||||
|
|
|
|||||||
|
|
|
|||||||
|
|
|
|||||||
|
|
|
|||||||
|
|
|
|||||||
|
|
|
|||||||
|
|
|
|||||||
|
|
|
|||||||
|
|
|
||||||
|
|
|
||||||
|
|
|
||||||
|
|
|
||||||
|
|
|
||||||
|
|
|
||||||
MINDFULNESS gyakorlás
|
|
|
||||||
|
|
|
||||||
|
|
|
||||||
|
|
|
||||||
|
|
|
||||||
|
|
|
||||||
BÓNUSZ - MBSR meditációk (dr. Jon-Kabat Zinn meditációi)
|
|
|
||||||
|
|
|
||||||
|
|
|
||||||
|
|
|
||||||
|
|
|
||||||
|
|
|
||||||
MŰVÉSZETTERÁPIA
|
|
|
||||||
|
|
|
||||||
|
|
|
||||||
|
|
|
||||||
|
|
|
||||||
MEDITÁCIÓK, bátorító hanganyagok
|
|
|
||||||
|
|
|
||||||
|
|
|
||||||
|
|
|
||||||
|
|
|
||||||
|
|
|
||||||
|
|
|
||||||
|
|
|
||||||
|
|
|
||||||
Audio
|
|
||||||
Audio
|
|
||||||
|
|
|
||||||
|
|
|
||||||
NAPLÓZÁS
|
|
|
|||||
|
|
|
||||||
|
|
|
||||||
|
|
|
||||||
|
|
|
||||||
|
|
|
||||||
|
|
|
||||||
|
|
|
||||||
|
|
|
||||||
|
|
|
||||||
|
|
|
||||||
|
|
|
||||||
|
|
|
||||||
|
|
|
||||||
|
|
|
||||||
PDF
|
|
||||||
PDF
|
|
||||||
BÓNUSZ anyagok
Audio
|
|
||||
|
|
|
||||
|
|
|
||||
ÖNFEJLESZTÉS videók
|
|
|
|||||||
ALTERNATÍV
|
|
|
|||||||
|
|
|
||||||
|
|
|
||||||
ELENGEDÉS
|
|
|
||||||
|
|
|
||||||
Hallgatók véleménye
|
Laki Nóra
13 napja
Nagyon jól éreztem magam az akadémián, a klubokat külön élveztem. Azt hiszem, ez alatt jutottam el ahhoz a személyhez, aki lenni szeretnék.
|
|
Bakos Krisztina
14 napja
Nagyon elégedett vagyok a kurzussal, azzal, amit kapunk. Nem is tudom, hogy mit vártam konkrétan a kurzustól, csupán annyit tudtam, hogy valahogy szeretném visszanyerni önmagam, és a hátam mögött hagyni annak a több, mint három évtizednek a lenyomatát, ameddig egy nárcisztikus bántalmazó kapcsolatban éltem (Ez csupán a válásom után tudatosodott bennem). Azt éreztem, hogy valami nagyon nem stimmel a házasságomban, de nem tudtam, hogy mit kellene még tennem, hogy minden jó legyen, vagy legalább elfogadható. Mostanra már szerintem tisztán látom, hogy miben éltem. Nóra anyagain keresztül megismerhettem, hogy milyen hatalmas károsodást tud okozni egy ilyen kapcsolat (az idegrendszerre vonatkozóan, stb.), és hogy ennek ellenére aprólékos, kemény munkával pozitív változást érhetek el az életemben. És azt is megtudtam, hogy mi lehet az oka, hogy egy ilyen kapcsolatba kerültem, és ilyen sokáig így éltem. Nem is gondoltam, hogy ennek a gyerekkoromban keresendők az okai. És valóban! A hanganyagokat hallgatva nagyon-nagyon sokszor jött nálam a felismerés, hogy tényleg, ez az én életemben is így volt. A széleskörű tudásanyagon keresztül sok-sok tanácsot, útmutatást kapunk arra vonatkozóan, hogy hogyan tegyük magunkat az első helyre az életünkben, hiszen az alapvető probléma itt gyökerezik. A meditációk segítenek visszatérni önmagamhoz, nagyon jólesik hallgatni őket, megnyugtatnak. Számomra a legörömtelibb felismerés az volt a kurzus során, hogy nem vagyok egyedül ezzel az élethelyzettel, nem vagyok csodabogár, nem vagyok "A PROBLÉMA", mint ahogy azt el akarta hitetni velem az exem. És most már látom a fényt az alagút végén!
|
|
Attila Kohon
8 hónapja
Szuper vagy, s köszönöm szépen minden szavad.
|
|
Fazakas Emese
1 éve
Egy picivel több mint egy éve élek az ex nélkül, és kb. egy éve fogtam neki ennek az egyéves utazásnak a Nóra segítségével. Az elején nagyon szerettem volna gyorsan haladni (ki nem szeretne hamar kijönni abból az összevissza állapotból), de aztán rájöttem, hogy a felépítés és az időzítések pont azért olyanok, amilyenek, hogy lépésről lépésre, mindent "megemésztve" haladjunk. Volt, amit már ismertem a technikák és elméletek közül, de így egymás után és logikusan felépítve, más értelmet nyertek, másképp tudtam befogadni, alkalmazni. Hálás vagyok, hogy egy ilyen hasznos, jól felépített anyagot kaphattam. És egyáltalán nem elhanyagolható, hogy a meditációk nekem nagy megnyugvást jelentettek/jelentenek (még a felkavarók is), hiszen Nóra hangszíne külön ajándék hozzá, és tudom, hogy ott van, szeretettel fordul hozzám/hozzánk. Nagyon fontos lenne, hogy mindenki, aki benne volt egy mérgező kapcsolatban, ilyen anyaggal tudjon kigyógyulni belőle. Még nem érzem magam teljesen gyógyultnak, de - egy év után - elmondhatom, hogy 95%-ban igen :) :) NAGYON köszönöm!
|
|
Bene Hajnalka
1 éve
Tetszett nagyon, sok értékes anyag van benne. Bár ami az előnye (rugalmassag) ,az a hátránya is az ilyen "bliccelősöknek", mint én 😆🫣sajna hajlamos buktam arra,hogy egy hónapig semmi,aztán 2 nap alatt be akartam hozni. Ez főleg a gyermekkori traumás résznél volt rossz, mert mindent magamrazúdítottam egyszerre. De ez az én saram 😃 amíg elérhető, azért én tervezek még vissza vissza térni a korabbiakra is ismétlés gyanánt:) osszessegeben nagyon jól összeszedett,felépített anyag :) :)
|
|
Szolyka Péter
több mint 2 éve
Ez a második karácsonyom volt már a nárc nélkül, mivel úgy egy hónappal ezelőttig tisztában sem voltam azzal, hogy mi történt velem, önfejlesztő előadások hallgatása közben lettem kíváncsi, hogy mi a nárcisztikus kapcsolat, és gyorsan rájöttem arra, hogy miben voltam benne kilenc évig, és miképpen szabadultam meg belőle.
Alaposan kivéreztem, mind mentálisan, mind fizikailag, de van egy jó jövőképem, azért jelentkeztem az Akadémiára, hogy ne legyek áldozat még egyszer.
|
|
Szép Zsuzsanna
több mint 3 éve
Nagyon hasznosnak találom azt, h.tisztába kerülhetek a testem működésével, azzal, h.mit okozott az idegrendszeremben, egészségemben ez a bántalmazó kapcsolat.
Rá tudok latni az ok okozati összefüggésekre.
Köszönöm a tanításokst.
Zsuzsa
Kedves Zsuzsa,
nagyon köszönöm a megerősítést a hitemben, hogy akkor tudunk változtatni, ha értjük, mi a tét!
Szeretettel ölellek
|