1970-ben születettem, a napfényes Szeged városában.
Eredetileg kommunikáció szakon (nemzetközi és vállalati kommunikáció) végeztem a Szegedi Egyetemen (akkor még József Attila Tudományegyetem).
Közel 20 évig éltem házasságban három gyermekem édesapjával, akivel a mai napig baráti, szeretetteljes viszonyban vagyunk.
2016-ban szereztem párkapcsolati coach, házassági tanácsadó oklevelet, majd 2017-ben lettem PREPARE/ENRICH tanácsadó, és 2019-ben elvégeztem a párkapcsolati előadó, tréner, csoportvezető képzést is.
Találkozhattunk már az előadásaimon (pl. Pannon Kincstár, Lurdy Ház), vagy a YouTube csatornámon, esetleg olvashattad már párkapcsolati cikkeimet.
Túl egy pár éven át tartó, nehezen felismert, zavarba ejtően konfliktusos, nárcisztikus stílusú, érzelmi bántalmazó kapcsolaton, éles fordulatot vett a szakmai életem. Egyre inkább elkezdtem foglalkozni ezzel az érdekes, de "jobb kerülni" témakörrel is. Kezdtem segítő videókat készíteni a YouTube-ra.
Napról napra több olyan sorstársam talált meg, akik még nem értették, miben vannak, de kerestek valakit, aki érvényesíthetné a megéléseiket. Többen pedig már kiszabadultak, azonban kétségek között kutatták a választ, hogyan tudnának úrrá lenni az érzelmi káoszon, a testi tüneteken.
Felmerül még ilyenkor:
Hogyan lehet feltornázni a kórosan alacsony önértékelést és önbecsülést, újra megtalálni a régi önmagunkat, vagy még inkább önmagunk 2.0-ás, új verzióját felépíteni?
Egy ilyen kapcsolaton úgy lehet valóban túljutni, ha apró, majd nagyobb lépésekkel elindulunk magunk felé, hogy végre megismerkedjünk, és szívből jövően el tudjuk ismerni a saját értékeinket.
Tudatosan gyakorolva tudunk magunkkal elnézővé, együttérzővé és lojálissá válni anélkül, hogy önzőnek éreznénk magunkat.
Boldogabb élethez vezet, ha az öngondoskodás és önszeretet, önelfogadás elsődleges az életünkben, anélkül, hogy bárkivel szemben bűntudatot éreznénk emiatt.
Mert nem tud szeretni az, aki nem magával kezdi az együttérzést és elfogadást!
"Ha megkérdeznének, mi a leggyakoribb diagnózis az általam kezelt emberek között, nem a depressziót vagy a poszttaumás stressz-szindrómát említeném, jóllehet ezek a betegségek túlontúl gyakran fordulnak elő azok körében, akiket megismertem, megszerettem, és elvettem a szabadságukhoz. Nem, hanem az éhséget.
Éhezünk a jóváhagyásra, a figyelemre, és a gyengédségre. Éhezünk a szabadságra: arra, hogy magunkhoz ölelhessük az életünket, hogy igazán megismerjük önmagunkat, és önmagunk lehessünk." (Edith Eva Eger)
